A tegnapi napom, amúgy sem volt túl egyszerű, aki látta a facebook bejegyzésem, az érti mire gondolok, aztán mire azt gondoltam, hogy kiírtam magamból a dühömet, addigra ért az újabb "kellemes" meglepetés, és kutyasétáltatás közben is konfrontálódnom kellett. Pedig aki ismer az tudja, hogy évek képesek úgy eltelni, hogy semmi nagyobb konfliktusom nincs, de ez a tegnapi nap bepótolt mindent.
Meglettem szólva, hogy én a kutyámat miért kínzom retriver pórázzal, mivel az folyamatosan fújtja. Hiába is akartam volna őket meggyőzni arról, hogy a retriver póráz csak akkor folyt, ha húz a kutya, és mivel az én kutyám láb mellől el sem mozdul, így ennek veszélye nem áll fent, ugyanaz, mint egy sima nyakörv. Meg lehetne erről még ezer oldalon vitatkozni, és érveket felállítani egymással szembe, de ezt majd csak a könyvemben teszem meg. Pont ezért írom meg, mert az emberek a kutyákkal kapcsolatban is akkora eltévedésben vannak, hogy a fejem fogom sokszor sétáltatás közben. Szóval erről fog szólni a könyvem. Sokakat valószínű megfog botránkoztatni, de nem baj, szembe megyek én bármivel, és bárkivel, ha azt érzem, hogy igazam van, és még kész tényekkel alá is tudom támasztani. Már a címe is sokat mondó: A modern kutyázás árnyoldalai. Amint megvan a nyomdával az egyeztetés, ár, egyebek, akkor elindítok egy előrendelést, amit facebook oldalamon fogok jelezni. Akinek esetleg felkeltettem az érdeklődését, azt kérem ossza meg ezt a blogbejegyzést, segítve kicsit a könyvem népszerűsítését! Előre is köszönöm mindenkinek!
Ragassz egy mosolyt másokra, ennél többet úgy sem adhatsz....
Mosolybrigád
Azért szeretem a kutyákat, mert....
Mindig feljön a kérdés, ha olyan emberrel találkozok, aki nem kutyás, (ez egyébként egy elég hülye kifejezés, de jobb nem jutott eszembe), hogy miért rajongok ennyire a kutyákért? Sokat gondolkoztam, hiszen sokáig én is tűnődtem, mi lehet az, ami ennyire megragadott bennük, de a mai nap világos lett. Az, hogy ösztönlények. Akárcsak a gyerekek. Facebookon írtam tegnap, hogy Karay Zoltán nálunk járt, egy kicsit rendbe szedni a kutyámat, és vele beszélgettük, hogy mennyire érdekes, hogy a kutyák ösztönlények, csak úgy, mint a gyerekek.
Csak, hogy egy példával éljek, elmesélek egy sztorit. Szüleimnek van egy kutyája, aki olyan, hogyha labdát eltud kapni, azt az Istenért sem akarja visszaadni, hangos morgások közepette jelzi, hogy ezt nem kéne. Aztán ilyenkor jön a kislányom, aki jelenleg másfél éves. Odamegy, és azzal a maga kis egyszerűségével, kiszedi a szájából, ő pedig úgy odaadja, mintha ez lenne számára a legnormálisabb viselkedés. Ösztön... Ez az amit elvesztünk sajnos egy idő után. A gondolatainkat felőrölik a hétköznapok, a pénz hajhászás, és egyebek. Ami pedig a legfontosabb lenne magunk mögött hagyjuk.
Gondoljunk csak egy kicsit újra a kutyák viselkedésére. Mindenki előtt ott van a kép, ahogy valaki leguggol egy kutyához, majd az megszaglászás után, inkább hátat fordít és elsétál. Ez is azért van, mert érzi, hogy ott valami nem stimmel. Megéreznek mindent, és a jelenben élnek. Nem azon gondolkoznak, hogy holnap mi lesz a munkahelyen, vajon a köcsög főnök újra beleköt-e. Megélik a pillanatot, és mindent megéreznek. Ugyanezek a gyerekek. Aztán nő az ember, és elfelejt mindent, a szokások rabjai leszünk. Mennyi időt hagyunk saját magunknak arra, hogy kicsit magunkban legyünk a jelenben? Társaságot keresünk, miközben saját magunkkal nem tudunk kettesben maradni egy kicsit. Pedig nem kell sok hozzá. Leülni egy padra, figyelni az embereket, levonni a következtetéseket, és leszűrni belőle azt ami bennünk is ugyanúgy megvan. Elmélyedni a gondolatokban... Talán ez megy nekem a legjobban. Imádok padokon ülni, és megélni mások, és ezáltal saját magam pillanatát. Néha félelmetes szembe nézni magammal. Fogalmam sem volt mennyire nem ismerem magam, mintha egy idegen lennék, aki kibérelte ezt a testet.
Szóval, ha megkérdezi valaki, mért szeretem ennyire a kutyákat, ez lesz a válaszom. Mert megtanítottak a jelenbe megélni mindent. Azt hisszük, Ők csak állatok, és mennyire különböznek tőlünk, pedig nem. Nekünk csak meg kéne újra találnunk az utat oda, ahol Ők tartózkodnak. Vissza a jelenbe....
Egy gyermek ölelése
Egy gyermek ölelése talán a legnagyobb ajándék amit kaphatunk ebben az életünkben. A napokban kezdem ezt száz százalékosan átérezni, amióta a kislányom reggel ébredés után, aztán pedig a nap folyamán többször úgy magához szorít, mintha sosem akarna elengedni. Ennyire őszinte gesztust nagyon ritkán kap az ember. A napokban lelkileg nagyon megvoltam zuhanva, a kislányom pedig mintha megérezte volna ezt, elkezdett ölelgetni. Ilyenkor nem értem, hogyha más is átéli ezt, hogy tudnak emberek gyilkolni, bosszút forralni, mérgelődni és bármi rossz cselekedetre egyáltalán gondolni is.
Teli van a lányom szeretettel. Ma találkozott a családunk egyik új jövevényével, aki pár hetes mindössze, és ahogy meglátta egyből óriási puszit nyomott a homlokára, amit még 4 másik követett... Hihetetlen emberke.... A szeretet tölti ki a minden napjait. Annyira jó lenne, ha végre mi felnőttek példát vennénk róluk. Az élet lehetne olyan szép, és felhőtlen.... jelenleg még nagyon borús a kilátás, de mint tudjuk a felhők felett mindig süt a nap..
Napi vers
Az élet értelme
Mindenki keresi, mi az ami éltet,
Mivel festhetnéd színesebbre a képet,
Nem túl jó, ha satnya a festék,
Egyre magányosabbak lesznek az esték,
Kisgyerekként örülünk, ha kapunk egy kis csokit
Felnőttként meg magunknak osztjuk ki a kokit,
Bonyolítva az élet nehéz tud lenni,
A napok nagyon nehezen fognak telni,
Felemészted magad és nem érted, hogy miért,
Lett a boldogság helyett a bánat a tiéd,
Tanuld meg a mosoly látszatra nem sok,
De oszd ki, mert ahhoz nem kell különösebb ok,
Áraszd ki a szíved, és vissza fogod kapni,
Nem rossz másnak szívén szeretetet hagyni.
Ennél többet sehogy sem adhatsz,
És ne hidd, hogy ennél több értelmet kaphatsz
Kenyéradók....
Érdekes világot élünk. Olyan szép csomagolásba van bújtatva, hogyha az ember félig csukott szemmel jár, olyan szépnek tűnhet, mint amilyen még sosem volt. Valakinek most azt mondanám, hogy ugyanolyan rabszolgák vagyunk, mint anno, nyilván lehülyézne, és teljesen szembe menne a mondanivalómmal. Pedig gondoljunk csak bele, mit is csinálunk? Reggel felkelünk, és elmegyünk azért dolgozni, hogy a "gazdánknak", akit ma már főnöknek hívunk, még vastagabb legyen a bankszámlája.
Ja, hogy te kedves olvasó, azért mész dolgozni, hogy eltartsd a családod? És ezért bevállalsz mindenféle megaláztatást? Ez valóban szép élet. Aztán elmész megveszed az Iphone X-et részletre, nehogy már a többi ember megtudja milyen kis csóró is vagy valójában. A főnököd meg jót röhög rajtad. Jelenleg én is bejárok minden nap egy olyan helyre, amitől a gyomrom forog. Utálom a munkám, utálom, hogy nem mutathatom ki az igazi énem a munkatársaimnak, mert mind vissza élne vele, így jelenleg olyan hülye szerepbe szorítottam magam, hogyha olvassa akár egy is közülük biztos a fejét fogja miket kamuzok itt össze-vissza. Mindent utálok, ami a munkámat illeti. Én mégis csinálom. Hogy meddig azt nem tudom, de jelenleg úgy érzem nagyon a végét járom. Utálom, hogy látszatra szabad ember vagyok, jobban belegondolva pedig egy rabszolga, aki hiába szabad, ha nem azt teszi amit a felette álló akar, akkor bizony padhelyzet jön... Pozitívum ide, vagy oda, az most bennem nagyon nincs. Pedig ilyet már rég éreztem. Nem szeretnék belebetegedni a munkámba. A főnököm nem becsül, én mért becsüljem...
Kedves kenyéradók! Illene a drága dolgozót, aki kitermeli a jóléted, partnerként kezelni, nem pedig egy húsdarabként, aki biorobotként szolgál, és annyit sem ér, mint egy koszos papírfecni. Emberek vagyunk, akiket nem a pénz vet föl, hanem jobb napjainkon némi boldogság. Ismeretlen fogalom ugye? Ne törd a fejed... Számolgasd a pénzed tovább.... És várd a csodát... Aztán 3 nap múlva találkozunk...
A kutyám újjászületése
A kutyám élete eddig nem volt egyszerű, ami a kutyatársaival való kapcsolatát illeti. Sőt, mondhatnám úgyis, hogy nem is volt semmilyen kapcsolata velük. Nagyon kicsi korában került hozzánk. Kidobták, 5 testvérével együtt egy főút mellett. Menhelyre került, ahol az összes testvér közül ő volt az egyetlen, akit elkülönítve kellett tartani, mert mindenki bántotta. Mi kihoztuk. Minden érzékem azt súgta, hogy ne őt hozzuk el, az előzetes infók alapján, viszont, mikor meglátott minket, és a boldogságtól össze vissza nyalogatott és karmolt minket, akkor azt mondtam, ha ő ekkora bizalmat tud nekünk a történtek után adni, akkor mi miért ne? Telt múlt az idő, az oltásait megkapta, jöhetett a séta. Az elején látszódott valami nem ok, mert egy percet sem akart a földön tölteni, minden percben attól félt, hogy ott hagyjuk valahol. Aztán, ha kutya jött egyből fel kellett venni, olyan visítozásba kezdett. Mi meg nagy hibánkra felvettük, így alakulhatott ki az a helyzet, hogy egyáltalán nem szocializálódott. Kb. 6 hónapos korára aztán átfordult minden. A félelem agresszióvá változott, és elkezdődött a végeláthatatlan ámokfutás. A séták rémálommá váltak, fél métert nem tudtunk úgy sétálni, hogy ne akart volna valakit megmarcangolni. Voltak közben sikertelen próbálkozásaink kutyaiskolákkal, egyik sem ért nagyon semmit sem. Volt ahol, már azzal elküldtek minket, hogy ugye nem gondoljuk, hogy egy majdnem két éves kutyát még meglehet változtatni....
Aztán jött a nagy elhatározás pár hete, hogy akkor most jön a mindenki által sokat emlegetett kecskeméti Argos kutyasuli. Ma volt a tanfolyam első napja. Odaérkezésünkkor legnagyobb meglepetésemre, az addig minden kutyával agresszív Bingo, most fülét farkát behúzva simult a lábamhoz. Az első feladat egészen meglepő volt. Mindenkinek el kellett engednie a kutyát. Nekem is.... szájkosár nélkül. A szám tátva maradt, amikor láttam a kutyákat odamenni hozzá, őt pedig fülét behúzva menedéket keresve menekülni. A feladatokat úgy, ahogy teljesítettük, az üléssel még akadnak problémák, de azért összességében nem volt rossz. Feladatok között szabad játék van a kutyáknak póráz nélkül. A mai alkalommal 4 szabad játék volt, ebből 3-szor úgy elbújt a kis szaros, hogy alig találtam meg, még hozzám is alig akart odajönni. :D Aztán negyedjére az utolsó alkalommal, előbújt... Kezdeményezni még nem mert, de már szaladgált a többiekkel... Elmondhatatlan érzés volt... Holnap folytatás következik, amit én már alig várok. Szerintem ez az érzés most nem kölcsönös. :D A tanfolyam végén a kutyasuliról is írok egy hosszabb bejegyzést, egyenlőre csak annyi, hogy eddig ez a legszimpatikusabb hely ahova vittem a kutyám! Remélem végre a kutyám megtanul kutya lenni, én pedig megtanulok felelős állattartó lenni...
A #metoo jelenség...
Napok óta olvasom a töménytelen mennyiségű #metoo posztot, aminek a valóságtartalma ki tudja hány százalék, de nagy félelmem, hogy elég nagy a valós bejegyzések száma. Mi is az a #metoo? Az egy olyan hashtaggel ellátott bejegyzés, amiben olyan hölgyek írják le a sztorijukat, akiket terrorizált, vagy még jelenleg is terrorizál a párjuk, akár testileg, akár lelkileg. Szörnyű beteg hely lett a föld. Édesapámék úgy neveltek fel, hogy nőre kezet, még a legutolsó helyzetben se emeljek. Nagyon kevés dolgon tudom nagyon-nagyon felkapni a vizet, de ezzel sikerül az egekbe törnöm idegileg. Belegondolni is rossz, hogy milyen lehet egy vadállatnak kiszolgáltatottnak lenni, aki amúgy egy világ szégyene, utolsó senki.
Volt szörnyű természetű nővel dolgom. Sőt, olyannal is, aki mai napig állítom, hogy pszichiátriai eset volt, és a zaklatástól elkezdve, a lakásba bezárásig minden volt, de az én fejemben mégse fordult meg, hogy megverjem. Egy percre sem. Elvileg kedves patkány "férfitársaim", nem mi vagyunk a "teremtés koronája"? Annyira kivagyunk nyúlva a himbilimbivel, meg azzal, hogy beiszunk a haverokkal, és nőknek szólogatunk be 10 méterekről. Ez a valami ugye? Aztán hazamegyünk és az asszonyt eldádázzuk, mert a leves épp nem forró, meg túl hosszú a szünet a focimeccsen. Ez igen uraim! Ez teljesítmény! Valóban büszkék lehetünk magunkra!
Tudja a kedves pszichopata, ha véletlen elolvassa a bejegyzést, milyen az, ha kölcsönösen szereti egymást két ember? Ja, hogy te nagyon szereted, csak megcsalt, és ezért jól elvered, hogy veled maradjon? Az ilyen kurvára nem szeretet a picsába már! Ne birtokolj egy nőt, hanem legyél a társa, a párja, aki ha kell a padlóról húzza fel rosszabb napjain. Azt hiszed szereted, és ezáltal birtoklod? Akkor hagyd el. Ti nem társak vagytok, hanem két ember aki egymás mellett vegetál. Az elválásnál szebb dolog nincs, ha már ott az ideje.... Pár pofon a jó helyen, a kellő pillanatban nagyon jól tud jönni. Csak, azt ne mi osszuk. Ossza azt az élet, amikor annak rendje és ideje van. Mi pedig férfiként tűrjük az élet pofonjait, sírjunk, zokogjunk, ha kell, nem leszünk tőle kevesebbek. De a teremtő nem azért adott erőt a kezünkbe, hogy visszaéljünk vele, hanem azért, hogy a bajokon túljutva, végül tényleg a teremtés koronája lehessünk....
Üdv régiek és újak!
Üdvözletem minden új olvasómnak, illetve a régieknek, még a facebookról! Aki esetleg kíváncsi a régebbi írásaimra is, az könnyen megtalálhatja a facebook gombra kattintva, jobbra fent.
Ács Roland vagyok, egy hétköznapi 25 éves srác, aki idén januárban apa lett, és az élete azóta gyökeresen megváltozott. Azóta publikálom írásaimat, verseimet, de eddig csak a facebookon tettem meg mindezt, most azonban megérettnek gondoltam a dolgot egy blog létrehozásához. Ez most csak egy beköszönő bejegyzés lesz, nagyobb fejtegetésekbe nem mennék bele, viszont itt egy kép a mai nap legvidámabb történéséről. Nem minden háznak van ilyen biztonsági rendszere. :)
Köszönöm mindenkinek, aki megtisztel a jelenlétével! :)