Érdekes világot élünk. Olyan szép csomagolásba van bújtatva, hogyha az ember félig csukott szemmel jár, olyan szépnek tűnhet, mint amilyen még sosem volt. Valakinek most azt mondanám, hogy ugyanolyan rabszolgák vagyunk, mint anno, nyilván lehülyézne, és teljesen szembe menne a mondanivalómmal. Pedig gondoljunk csak bele, mit is csinálunk? Reggel felkelünk, és elmegyünk azért dolgozni, hogy a "gazdánknak", akit ma már főnöknek hívunk, még vastagabb legyen a bankszámlája. 
Ja, hogy te kedves olvasó, azért mész dolgozni, hogy eltartsd a családod? És ezért bevállalsz mindenféle megaláztatást? Ez valóban szép élet. Aztán elmész megveszed az Iphone X-et részletre, nehogy már a többi ember megtudja milyen kis csóró is vagy valójában. A főnököd meg jót röhög rajtad. Jelenleg én is bejárok minden nap egy olyan helyre, amitől a gyomrom forog. Utálom a munkám, utálom, hogy nem mutathatom ki az igazi énem a munkatársaimnak, mert mind vissza élne vele, így jelenleg olyan hülye szerepbe szorítottam magam, hogyha olvassa akár egy is közülük biztos a fejét fogja miket kamuzok itt össze-vissza. Mindent utálok, ami a munkámat illeti. Én mégis csinálom. Hogy meddig azt nem tudom, de jelenleg úgy érzem nagyon a végét járom. Utálom, hogy látszatra szabad ember vagyok, jobban belegondolva pedig egy rabszolga, aki hiába szabad, ha nem azt teszi amit a felette álló akar, akkor bizony padhelyzet jön... Pozitívum ide, vagy oda, az most bennem nagyon nincs. Pedig ilyet már rég éreztem. Nem szeretnék belebetegedni a munkámba. A főnököm nem becsül, én mért becsüljem...
Kedves kenyéradók! Illene a drága dolgozót, aki kitermeli a jóléted, partnerként kezelni, nem pedig egy húsdarabként, aki biorobotként szolgál, és annyit sem ér, mint egy koszos papírfecni. Emberek vagyunk, akiket nem a pénz vet föl, hanem jobb napjainkon némi boldogság. Ismeretlen fogalom ugye? Ne törd a fejed... Számolgasd a pénzed tovább.... És várd a csodát... Aztán 3 nap múlva találkozunk...